1. Piócás kezelés – úgynevezett hirudoterápia – egyszerűen és mindenki számára
Ez a cikk az orvosi piócákkal való kezelési módszerek alapelveit magyarázza el.
Az emberi egészségre vonatkozó vér jelentősége már nagyon rég ismerté vált a beavatott emberek számára. 600 évvel ezelőtt a híres sejk, Mir-Saïd-Bereke, megírta az Omnipotence „a mindenható“ iratot, amelyben leírta a vér titkait és elemezte a vért az emberi test létezésének eredetével. Ebben az iratban azt írja, hogy: „A vér okozza a betegségeket, a vér hozza az egészséget, a vér halhatatlanságot ad a testnek, a vér visszaadja a fiatalságot az időseknek és a fiatalt öreggé teszi.“
Ez a részle abban a videóban vol felhasználva (kapcsolja be a feliratot), ahol a vérrel kapcsolatos érdekes kérdéseken kívül más nagyon érdekes és kevésbé ismert tények vannak elmagyarázva.
A piócás kezelésről szóló, alul feltüntetett információk a rendelkezésünkre álló, történeti és legmodernebb ismeretek alapján voltak megformálva. Ennek a munkának létrejöveteléhez jelentős ismereteket hoztak: Dr. Konstantín Vasilievič Sukhov, Albera Ivanovič Krašeniuk professzor és Dr. Lidia Antonovna Kuplevska. A megemlített doktorok a világelsők közé tartoznak a piócás kezelés területén, és karrierjük során több ezer piócával gyógyító embert, azaz hirudoterapeutát neveltek és továbbra is nevelnek.
A további információk ugyanolyan értékes forrása a tucat páciens, hirudoterapeuta és munkatárs tapasztalata, akik különböző módon osztották meg ismereteiket és értékes tapasztalataikat.
Ezek mind olyan emberek, akiknek igazán nagy köszönet jár a piócás kezeléshez való hozzájáruláshoz.
2. A piócás kezelés a 21. században is aktuális
A világon évente több tízmillió piócát tenyésztenek, amelyeket a páciensek kezelésére alkalmaznak. Németországban és más országokban az orvosi pióca hivatalos gyógyszerként van bejegyezve, és Ukrajnában vagy Oroszországban gyógyszertárban is megvásárolható.
Amit tudunk (nagyon röviden):
Az orvosi piócák nyála számos biokémiai anyagot tartalmaz, melyek pozitív hatással vannak az ember egészségére. Azokat az anyagokat, melyeket a piócák hosszú éves vizsgálatai során sikerült leírni, nagyon nehéz mesterségesen kialakítani. Csak néhány esetben sikerült, például a Hirudín esetében, ami az ideális – legjobb gyógyszernek számít véralvadás ellen. Bátran kijelenthetjük, hogy ha sikerülne előállítani az összes olyan anyagot, melyet a pióca nyála tartalmaz, például tabletta formájában, egy pióca mellett egy több 100 kupac készítmény állna.
Tudjuk, hogy vérveszteség esetén, melyet a piócák alkalmazása okoz, válltozik a vér viszkozitása. Hétköznapi nyelven ezt a hatást olyan helyzethez hasonlíthatjuk, mikor az olajból, ami sűrű, híg víz lesz. Köznyelven úgy mondják, hogy az emberi vér híg lesz. Ez a terminológia nem helyes, de alapvetően leírja, mi történik.
A híg vér könnyebben eljut a kis hajszálerekbe és átengedi a vértesteket, amelyek úsznak a vérplazmában, ellenben a sűrű vérrel, ami növeli a nyomást, blokkolja az immunrendszert, és megfelelő környezetet biztosít a különböző betegségek kialakulásához. Vérveszteség esetén azonnali regeneráció és a vér mennyiségének megújulása jön létre a szervezetben, amivel felgyorsul a természetes vércsere ciklusa, ami a saját szabályai alapján folyamatosan folyik a szervezetben.
A felül leírt információ azokról az elvekről szól, amelyeket a jelenlegi orvostudomány nem alkalmaz, néhány kivételtől eltekintve, mint például az infúzió és a dietológia, amennyiben a páciens betartja azt. Még a kezelés kezdete előtti vér minőségének változásáról szól.
A vér minőségének megváltozása jelentős szerepet játszik az orvosi pióca teljes terápiában. A vérveszteség a pióca nyálával együtt ideális eszközt alkotnak, mely kiváltja a szervezet öngyógyító mechanizmusait. Ez a hatás megmutatja, hogyan tud a pióca ilyen sokféle betegségnél segíteni, amelyek a táplálkozás vagy az anyagcsere sejtek megbontásánál keletkeznek.
Külföldön több ezer tanulmányi eset van dokumentálva olyan emberekről, akik különböző betegségekben szenvedtek, a vérkeringési problémáktól, az ízületi fájdalmakon át egész a különböző szem- és légzési problémákig. Számos eset van leírva, mikor az orvosi piócák a sebészetben segítenek, főleg a plasztikai sebészetben. Még nagyobb mennyiségben vannak azok a páciensek, akiknek a piócák segítenek az egészségügyi állapotuk javításában, és akik hosszú éveken át visszatérnek a piócás kezeléshez az ismételt megbetegedésnél. Ide tartoznak a felfekvéssel, sípcsonton lévő nyitott sebekkel, diabéteszes lábakkal, arthitis miatti ízületi fájdalmakkal, ingadozó vérnyomással, ekcémával és sok más problémával szenvedő páciensek.
Az embert több mint 70 % folyadék alkotja. A folyadékok épp azok, amik felelősek a fő táplálkozási és a szervezetet tisztító funkciókért. Az orvosi piócák alkalmazásával gyakran pozitívan hatunk a testfolyadékok összetételére és funkcióira, és azok keringésére. Így segítjük beindítani vagy felgyorsítani az öngyógyító és gyógyító funkciókat, melynek az emberi szervezet számára természetesek.
A pióca nyál kémiai összetétele és a részletesen leírt orvosi piócák hatásai az emberi szervezetre a Hirudoterápia – az egészség ajandéka című könyvben van részletesen összeírva. Számos külföldi szakirodalom található a piacon, melyek ezzel a témával foglalkoznak.
A hirudoterápia széles, de sajnos kevésbé ismert kezelési módszereket kínál. Sok országban gyakran csak kis részeit, apró szemeit használják ezekből az ismeretekből. Kevés olyan szakember van, aki tovább akarja képezni magát, ezért sok ember számára csak az marad, hogy maguk tanulják meg ezt a módszert. Így a megszerzett tudás alapján maguk döntötték el, hogy ez a módszer megfelel-e nekik vagy nem.
Hadd hozzak fel néhány gondolatot az aktuális témához egy közös elgondolkodásra:
- Segíthet a hirudoterápia a globális változások nehéz időszakában?
- Mennyi ideig kell a piócákat az otthoni környezetben tárolni és hogyan kell őket a válság idején szaporítani?
- Szükség esetén lehetséges egyes gyógyszereket piócákra cserélni?
- Képes a pióca megmenteni az emberi életet is?
- Néhány gondolat a végére.
3. Segíthet a hirudoterápia a globális változások nehéz időszakában?
Az intenzív éghajlatváltozás idejében élünk, amely várhatóan még tovább fog növekedni és alapvető globális változásokhoz fognak vezetni a bolygón. A változások a Föld élő területeinek jelentős csökkenéséhez vezethetnek és milliárdos migrációt eredményezhetnek az emberek között, akik a következmények elől menekülni fognak otthonaikból. Idáig olyan evakuálós esetek ismertek, amikor az embereknek van hova visszatérniük. Az éghajlatváltozás és a vulkanikus tevékenységek növekedésével a bolygón egyre gyakoribb lesz az, hogy nem lesz hová visszatérni. Ezek a változások a jóslatok szerint már nagyon közel vannak, és még többet erről ebben a videóban (kapcsolja be a feliratokat) tudhat meg. Sokak számára a következő sorok csupa fantáziának fog tűnni, de a globális változások megnyilvánulásai már ma sok országban kemény, számunkra elképzelhetetlen valóság.
Ha megnézzük a lehetőségeket, amelyeket a jelenlegi ismeretek kínálnak nekünk a hirudoterápia ágazatából, láthatjuk, hogy a hiányos egészségügyi ellátás és a modern szintetikus készítmény esetében, az orvosi piócák fontos szerepet játszhatnak az egészség potenciális és néhány esetben akár az emberi élet fenntartásában is. A múltból ismerünk néhány esetet, amikor a pióca emberi életet mentett, például szívroham esetén.
Ahhoz, hogy hirudoterápiás segítséget lehessen nyújtani, bekell biztosítani a hozzáférést a megszerzett ismeretekhez és az orvosi piócákhoz. Ez főleg abban az esetben fontos, mikor nem egyszerű a piócák megvásárlása és az interneten található utasítások nem lesznek elérhetők. Emiatt kifejlesztettünk egy mobil tenyészeti technológiát, ami minden ember számára lehetővé teszi a díjmentes, hosszútávon és otthoni körülmények között tartani a piócákat, szükség esetén lehetséges szaporítani őket és szintén biztonságosan szállítani egyik helyről a másikra.
Ebben a munkában egyszerű kulcsokat jelenítünk meg a hirudoterápiával kapcsolatos kérdések megértéséhez, és ugyanakkor lehetővé tesszük mindenki számára a hirudoterápia gyakorlati felhasználását. Ezt a dokumentumot szabadon megoszthatja, amennyiben hasznosnak találja és a benne feltüntetett információkat saját belátása szerint alkalmazza.
Természetesen, a hirudoterápia nem egy szuper megoldás a várt problémákra. Ez csak egy csepp segítség ahhoz, hogy várható változások bekövetkezzenek.
4. Mennyi ideig kell a piócákat az otthoni környezetben tárolni és hogyan kell őket a válság idején szaporítani?
Annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden forrás azt írja, hogy a piócák legmegfelelőbb tárolása a vízzel megtöltött edény, ez nem teljesen igaz. A pióca csak egy bizonyos ideig él vízben, az egyéves ciklusában. A ciklus az alábbi részekből áll: táplálkozás, megtermékenyítés, kokónok lerakása és megkezdi a téli álmot.
Amennyiben nem cseréli gyakran a piócák vízét, nagyon hamar elpusztulnak. Ha hosszú ideig csak vízben vannak, jelentősen legyengülnek. Azonban, ha nedves agyagba helyezi őket, akár hónapokig is kibírják víz csere nélkül. Köztudott, hogy a pióca télre belefúrja magát az agyagba, és egész tavaszig ott alszik (hibernálódik).
Új megoldások a piócák tenyésztésében
Bemutatunk Önnek egy berendezést, ami rendkívül egyszerű, de ennek ellenére a fejlesztési kísérletek évekig tartottak. A berendezés gyakorlatilag minden problémát megold, ami az orvosi piócák tenyésztésével kapcsolatos, az etetésen kívül. Ez a berendezés a Hirudoház elnevezést kapta – azaz pióca hát. Ez egy teljesértékű zárt ökorendszer, amelyben hosszútávon lehet a piócákat tárolni, és amelyben természetesen fognak szaporodni. Az alábbi képek alapján ezt a berendezést bárhol a világban elkészítheti.
Ebben a berendezésben minden olyan pióca tárolható, amely a jövőben pácienseken lesznek alkalmazva. A piócák ezekben a berendezésekben sokkal erősebbek, egészségesebbek és életreválóbbak lesznek, mint a vízzel megtöltött edényben élő piócák.
Használat előtt helyezze a piócákat egy vízzel megtöltött edénybe, hogy éledjenek fel, mert az agyagban gyakran elalszanak. Alkalmazás előtt jól öblítse le őket, klórt tartalmazó, folyó ivóvíz alatt, vagy ha szükséges tapasztalatokkal rendelkezik, kezelje őket bakteriálisan.
A Hirudoház leírása
A Hirudoház elkészítéséhez euro szállító ládákat használtunk, amelyek könnyen elérhetők, nem rendelkeznek nyílásokkal, pontosan egymásba illenek és különböző verzióban és méretben kapható. Az alsó szállító ládákat talapzatként használtuk, amelyek segítségével tudjuk szabályozni az egész szallító ládák szerkezetének magasságát. Felette egy láda van, amelyet víztartályként használhatunk. Tehát szükséges volt nyílást fúrni rá, amelybe vízelvezető szelepet helyeztünk el a víz kiengedéséhez. A szelep másik oldalára egy szűrőt szereltünk, ami megakadályozza a piócák belépését a szelephez. Ez a láda egy medenceként is szolgál a piócák számára, amikor úszni vagy párzani akarnak. Erre a ládára még egy ládát helyeztünk, amelybe körülbelül 10 miliméteres lyukakat csináltunk. Ezeken a lyukakon folyik át a víz, és egyben elég nagyok ahhoz, hogy a megetetett és ivarérett piócák, az úgynevezett anyák, átmászhatnak rajta.
Szükség szerint több polcot is készíthetünk. A polcok közti lyukakkal tudjuk megakadályozni a piócáknak, hogy egyes polcokon átmásszanak, de ha ezt nem tesszük lehetővé nekik, nem jutnak be a medencébe, ami alul található. A mi Hirudoházunk szállító ládainak méretei 60 x 40 x 20 és 60 x 40 x 12. A ládák méreteit saját igényei szerint nyugodtan módosíthatja.
A medencéhez való hozzáférés nem feltétlenül szükséges, de jobban másolja a természetes környezetet, amelyben a piócák élnek. A medencét szükséges gyakrabban ellenőrizni, hogy nincsenek e benne döglött piócák. A tartály fölé helyezett ládát tiszta agyaggal töltöttük meg. Hogy a teljes rendszert lezárjuk, még egy ládát használtunk, amelybe 1-2 miliméteres lyukakat fúrtunk. A lyukak méretei a Hirudoházba elhelyezett piócáktól függnek. Kis piócáknál javasoljuk a kisebb lyukakat a legfelső ládára fúrni. Ebbe a ládába néha öntsön elegendő víz mennyíséget, hogy az egész rendszert megöntözze. Ennek a résznek, az öntözésen és a rendszer lezárásán kívül semmi célja nincsen, és nyugottan használhatja virágcserépként, például gyógynövények számára. A medencét javasolt 14 naponta ellenőrizni és abban az esetben, ha megdöglik benne egy pióca, vegye azt ki, majd cserélje le a vizet tisztára.
Egy ládába, egy 60 x 40 x 12 méretű agyagot tartalmazó polcra akár 250 darab piócát is kienedhetünk. A piócák mennyiségét és az öntözés gyakoriságát szabja meg mindenki saját magának, a saját kisérletezései alapján. A Hirudoházba kiengedhetünk néhány gilisztát is. Amikor a piócákat a Hirudoházba helyezzük, az egész rendszert benedvasítjük ógy, hogy a felső záró edénybe 10 liter vizet öntünk. Ha az agyag elég nedves, nem kell semmi mást csinálnunk. Hetente egyszer, legfeljebb 10 naponta, a vízelvezető szelepen kiengedjük a régi vizet és a felső záróládán keresztül újra körülbelül 10 liter vizet öntünk bele. A víz mennyiségét a rendszer nedvesítésének szüksége szerint álapítjuk meg és az alsó víztároló láda alapján. Itt is kicsit tesztelni kell. Ezt a folyamatot addig ismételjük, amíg újra szükségünk lesz a piócákra. Az agyag nedvességét ujjal ellenőrizzük úgy, hogy a szállító ládában lévő agyagot feltúrjuk. Ha az agyag nem lesz elég nedves, a piócák megszáradnak benne. Amikor a házat kinyitjuk, a piócáknak láthatóan nedvesnek kell lenniük, amennyiben félig szárazak , nagyon gyorsan megkell a rendszert öntözni. Az agyag fajtáit tesztelheti, a lényeg az, hogy az agyag PH értéke 7 körül legyen. A mi tesztünkben a dehidratált tőzeg minősült a legjobbnak, amely a vízben történő áztatás után, jól és hosszan tartja a szükséges nedvességet.
Ha a piócák éhesek lesznek, az alsó víztartályban fogjuk őket megtalálni. Ha az agyagon „fetrengenek“ és halottnak tűnnek, olyankor csak egyszerűen csak alszanak. Nem kell nekik befúródni az agyagba, gyakran csak a felszínén maradnak, mivel ott sötét van.
A Hirudoház gondozása
A Hirudoházat, szükség és lehetőség szerint, 6-12 havonta legalább egyszer szétszedjük, átöblítsük erős klórozott oldószerrel, majd utána tiszta vízzel, amivel fertőtlenítjük. Új agyagot rakunk és bele engedjük a piócákat.
A piócák szállítása
Amennyiben a pióca tenyészetet szükséges másik helyre szállítani, a medencéből kiöntjük a vizet, biztosítjuk az egész szerkezetet, például ragasztószalaggal és a piócákat nyugodta átszállítjuk oda, ahová szükséges. Hosszú ideig bírják víz nélkül, tehát a hosszú szállítás során sem kell aggódni a piócák miatt. Az a fontos, hogy az agyag, amelyben vannak, nedves legyen és ne fagyjon be.
A piócák szaporítása
Az ivarérett piócák, tehát azok, amelyek legalább 9 hónaposak, természetesen elkezdenek párzani és szaporodni ebben a zárt ökorendszerben. Ezért a párzásra való tekintettel jó, hogy hozzáférhessenek az alsó víztartályhoz, amelyet medencének nevezünk.
A piócák a nyári időszakban szaporodnak. Ha ivarérett piócái vannak, ajánlott őket nyáron 30-60 napra üvegtálba helyezni és megvilágított helységbe hagyni őket. A megtermékenyített piócán az első harmadában a feje alatt egy szinte láthatatlan sárga gyűrű alakul ki és a terület részben megvastagodik. Akkor a piócát visszahelyezzük a Hirudoházba. Amennyiben télen szeretnénk a piócákat pároztatni, szükséges őket üvegtálba helyezni és szobahőmérsékleten közvetett fénnyel világítani nekik reggel 5:00-tól este 21:00-ig. Valószinű, hogy a piócák nagy része közvetlenül a Hirudoházba fog bepározni, még akkor is, ha nem fogunk velük manipulálni. Ha a házban lévő agyag hideg lesz, kevesebb mint 17 fok, a piócák elfognak aludni és nem fognak szaporodni.
A Hirudoházba bármikor nyugodtan benézhetünk, és ha azt látjuk, hogy a piócák az agyag felületén gubókat – kokonokat kezdenek rakni, akkor tudhatjuk, hogy a szaporodási folyamat sikeresen elkezdődött. Ezeket a kokonokat rendszeresen ellenőrizhetjük, és ha azt látjuk, hogy a piócák próbálnak
kijutni onnan, segítsen nekik azzal, hogy a kokont szétszakítja és a piócákat bele engedi a vizet tartalmazó edénybe. Ha a kokont túl hamar szakítja szét, éretlen piócákat fog kapni, amelyek gyengék lesznek, és gyakran elpusztulhatnak. Amennyiben olyan agyagot fogunk használni, amely áztatás után nehéz és vizes lesz, akkor szinte biztos, hogy a piócák az agyag felületére fogják lerakni a kokonokat, ha jól összeraktuk a szerkezetet.
A kikelt piócákat helyezzük vízzel megtöltött üvegbe. Akár 6 hónapig iski kellene bírniuk étel nélkül, de pár nappal születésük után nyugodtan meglehet őket etetni. Az etetéshez sertés belet használjon, amelyet előtte áztasson be és mossa le a sót. A vért növényevő állatból ideális kinyerni. A vért élő állatból is vehetjük, de levétel után szükséges úgy kikeverni, hogy ne alvadjon meg. Azt, ami híg marad, bele engedjük a bélbe. Esetleg a piócákat vékony bőrre helyezheti, például az ujjak közé, ahová azonnal születés után képesek ráharapni.
A piócákat a vízzel megtöltött edényben hagyjuk egészen addig, amíg nem hízlaljuk fel őket a kívánt méretre. A karantén idején, azaz néhány hónappal a használatuk előtt, helyezzük őket a Hirudoházba. Itt hagyjuk őket pihenni és emészteni, hogy hazsnálat előtt éhesek legyenek.
Tenyésztésre fel
5. Szükség esetén lehetséges egyes gyógyszereket piócákra cserélni?
Ebben a részben szándékosan nem fogunk gyógyszer típusokról beszélni, amelyeket piócákra lehet cserélni, mivel a pióca nyála több mint 100 biológiailag aktív anyagot tartalmaz, amelyek a felhelyezés után hatnak az emberi szervezetre. Mi abból indulunk ki, ami bizonyított és könnyen ellenőrizhető. Egyes gyógyszer típusokat, melyek a vérkeringés patológiájával kapcsolatban befolyásolják a vér viszkozitását és a véralvadást, lehetséges átmenetileg vagy akár hosszútávon is piócákra cserélni, abban az esetben, ha ilyen igény létre jön, például természeti katasztrófa hatására.
Sajnos csak kevés ember azok közül, akik a piócákat használják, tudják, hogy e terület világ legjobb szakemberei sokáig keresték és tesztelték az anatómiai pontokat az emberi testen, amelyeknek köszönhetően maximálisan stabil terápiás hatást lehetne elérni. Ezeket a pontokat az erek kötik össze a szervekkel vagy a rendszerrel, amelyet tarápiával igyekszünk kezelni. Mivel ezt a munkát az abszolút alapokra egyszerűsítjük, megnézzük azt a pontot, melynek a felületi része a hajszálerek és az erek által anatómiailag közvetlenül kapcsolódik a szívhez. Ez a végbél nyálkahártya.
Mi feltételezhetjük, hogy azok az anyagok, melyeket a pióca kienged a végbél nyálkahártya területére (a sötét rész a végbél nyílás körül), az éráramlással gyorsan és közvetlenül a szívbe kerül, aztán tovább a tüdőbe, amelyen keresztül bejut az oxigéndús artériás vérbe, és ezáltal bekerül az egész szervezetbe. Ellentétben a bőrrel, ahol a pióca alkalmazása után a nyála az egész bőralatti hajszálér rendszerbe szétáramlik, a végbél rendszer elvan választva és úgy működik mint a tölcsér. A nyál nem tud hová szétáramlani, közvetlen a szívhez vezet. Ezért olyan rendkívüli a végbél.
A bőrön hasonló helyek vannak, melyek alkalmasak a piócák alkalmazására, és úgy elérhetjük a maximálisan stabil központi terápiás hatást.
Ezek azok a helyek:
- köldök – ahol a köldökzsínór található,
- állkapocs szög – a fül mögötti rész, ahol a belső nyaki véna található,
- orrlyuk – az arcvéna, mely beáramlik a belső nyaki vénába,
- farcsont terület – az alsó véna,
- a szegycsont feletti mélyedés – a belső nyaki véna, mely beáramlik a felső vénába.
A végbél közti bőr területeken viszont nagy különbség van abban, hogy a vérkeringés gyengébb mint a nyálkahártyánál, az immunrendszer reakciója tovább tart, az anyagok áteresztőképessége egyes testrészeken különböző lesz, a seb hosszabb ideig gyógyul, a pióca tovább szívja a vért és gyakrabban fordulnak elő reakciók a bőrre való felhelyezésnél, melyeket elkerülhetetlen mellékhatásoknak nevezhetünk. Azzal, hogy a pióca nyála mintha szétáramlana a bőralatti hajszálér széles hálózatába, szükséges több piócát alkalmazni, hogy hasonló hatást érjünk el a végbélnél is. Végbélen keresztül nem oldjuk meg a helyi problémákat, ezért fontos ismerni a piócák hatásának mindkét elvét, a bőrön és a végbélnél is. Harapás után a pióca maximális nyál koncentrátumot enged ki az adott területre, ami a harapás helyén nagyban befolyásolja a szövetek áteresztőképességét, tehát a testnedvek cirkulációját is, amelyek az emberi szervezet sejtjeinek táplálásáért és a megtisztításáért felelnek. Ide tartozik a vér, a nyirokcsomó és a sejtközti folyadék. A piócákat tehát különböző felületi sebek és patológiák kezelésére lehet használni, mint például az amputált testrészek, viszeres fekélyek, vizesedő végtagok és hasonlók. Ezt a témát azonban szükséges részletesen áttanulmányozni.
Ha megértjük ezeket az alapelveket, könnyen rájövünk, mikor és hogyan alkalmazzuk a piócákat Ez azt jelenti, hogy a krónikus és vérkeringési betegségeknél a piócákat a végbélre alkalmazzuk, a maximálisan stabil terápiás hatás elérése érdekébe, és a bőr vagy a bőr alatti területen lévő betegségeknél, legyenek azok sebek, égési sérülések, fájdalmak, alkalmazzunk több piócát az érintett helyre.
A piócákat mindig csak egészséges, pigmentációs elváltozásoktól mentes bőrre vagy közvetlenül a sebre alkalmazzuk. Itt csak az alapelveket írom le. A hirudoterápiáról sokkal többet meglehet tanulni, de ha szükséges lesz a piócákat használni, ezek az alapok elegendők lesznek.
Térjünk vissza a fő témánkhoz. Ahhoz, hogy a piócák helyettesíthessék az egyes gyógyszereket, szükséges a maximálisan stabil teljes terápiás hatást (központi, ami kihat a teljes emberi testre) elérni. A maximálisan stabil teljes terápiás hatást úgy érhetjük el, hogy a piócákat rendszeresen egy helyre fogjuk felhelyezni, ami anatómiailag közvetlenül a szívhez kapcsolódik. Így biztosítjuk a szövet stabil áteresztőképességét, amelyeken keresztül a piócák nyála beszívódik. A szövet áteresztőképessége az egyes testrészeken gyakran különbözhet és különbözik is, és néhány esetben a vér egyes szerveken keresztül áramlik a szívbe, például a májon keresztül. A végbél nyálkahártya egy kiválasztott pont közvetlen kapcsolatát teszi lehetővé a szívvel, amelyre a piócát hosszútávon, naponta lehet alkalmazni, ha szükséges.
Az immunrendszer kétharmada a nyálkahártya területén található és általánosan ismert, hogy a nyálkahártyában jól áramlik a vér. Így a nyálkahártya számára elegendő védelem van biztosítva minden súlyos károsodás és fertőzés ellen, valamint gyors regeneráció ezeken a felületeken károsodás esetén.
Mekkora méretű piócát kell választani?
Úgy, ahogy vannak 25 mg, 50 mg és 100 mg adott anyagot tartalmazó gyógyszerek, úgy lehetséges analógiailag kiválasztani a piócák méretét is, melyeket a végbélre fogunk alkalmazni. A legtöbb 0.5 – 1,5 grammos piócákat fogunk alkalmazni. A legtöbb ember számára az 1 gramm körüli méret az ideális, a kisebb közepes piócaként ismertek. A piócák méretét aszerint válasszuk ki, ahogyan a végbél regenerálódik. Ha a végbél rosszul regenerálódik, lehetséges a kisebb pióca alkalmazása, ugyanúgy mint az alacsony hemoglobin esetén vagy ha befolyásolni akarjuk az elvesztett vér mennyiséget a piócák alkalmazása során.
A 0,5 grammos pióca körülbelül 0,5 – 1 mililiter vért iszik meg, az 1 grammos pióca 1 – 1,5 mililiter vért iszik meg és a 1,5 grammos 1,5 – 3,0 mililiter vért iszik meg, a felnőtt pióca körülbelül 10 mililiter vért iszik meg. A nagyobb, 3 gramm körüli piócák nem alkalmasak a végbélre való aplikációhoz. Az ember havonta körülbelül 150 mililiter vért veszíthet.
A fenn leírt Hirudoház rendszer segítségével, mindenki szükséges méretű piócát tud tenyészteni otthoni körülményekben, ha ez valóban szükséges lesz.
A fő okok, amiért a hirudoterapeuták kerülik a piócák alkalmazását a végbélen:
1. Kevés tudás – gyakran szembesülünk azzal, hogy az emberek, akik használják a piócákat, nem értik ennek a rendszernek az alapelveit, a teljes és a kapilláris vérkeringés területén, ezek befolyásukat és kölcsönös kombinálásukat. Ez a probléma sajnos számos hirudoterapeutát érint. A jelenleg alkalmazott módszerek gyakran csak kis potenciált használnak ki a jelenlegi ismeretekből.
2. Saját vélemény – a végbél, ugyanúgy mint a nemi szervek, intim résznek számít és a gondolatok, hogy intim részekkel dolgozzanak, legyen az saját vagy a pácienseké, nem éppen népszerű. A tudatunk különböző ijesztő dolgokat hoz fel nekünk, amiknek hiszünk, és ezért hasonló alkalmazásokról nem is gondolkodunk. Egy példa a gyakorlatból, ami egy terapeutát ír le, aki azt hitte, hogy egy páciens sem fogja a piócát a végbelére helyezni. Az ellenkezője volt igaz. Ma a páciensei és diákjai abszolút többsége rendeszeresen csinálja magának és másoknak a végbélre való alkalmazást.
3. Tapasztalathiány – a logikus feltételezés és az anatómiai bizonyítékok ellenére, hogy valóban létezik az a pont, amelyen keresztül ellehet érni a maximálisan stabil központi terápiás hatást, a hosszúéves tapasztalatok és tízezer pióca alkalmazások után a végbélre, hiányoznak a nyilvánosság számára elérhető, szükséges ismeretek erről a területről, az úgynevezett klinikai tapasztalatok. Szintén félnek attól, hogy a végbél területe széklettel terhelt és ezért fennáll a pióca alkalmazása utáni seb elfertőzése.
Ugyanakkor tapasztalatok nélkül nem tudjuk milyen eredményeket kell várnunk, és ez a legrosszabb. Ha meg is próbáljuk és a piócát a végbélre helyezzük, semmi sem történik. A pióca ivott, elengedte magát a bőrről, a páciensnek a sebe kicsit vérzett, és hogyan tovább?
Hasonló, mint a gyógyszereknél. Rendszerességgel fokozatosan lép fel a hatás. Talán néhány nap múlva, talán néhány hét múlva. Türelmesnek kell lenni és tisztában lenni azzal, hogy egy kicsit más – stabilabb terápiás módszerről van szó. Azzal, hogy a páciens minden nap veszít egy kevés vért, úhy fokozatosan változni fog a viszkozitása és a vérálvadás. A vér tisztulni, regenerálódni fog és megváltozik a minősége. Ugyanakkor aktiválódni és formálódni fog – upgrade-li a páciens immunrendszerét. A folyamatok hasonlóak mint a rendszertelen pióca testre helyezésénél, tehát itt már fontos ki mit tud. Szükség esetén a piócákat naponta kétszer is lehet alkalmazni.
4. Tapasztalathiány – ha az ember nem rendelkezik elegendő saját tudással és tapasztalattal, gyakran hallgat különböző autoriták tanácsaira, tehát olyan emberekre, akik véleménye bármilyen oknál fogva fontos a kérdéző személy számára, és azok véleménye alapján befolyásolja a saját véleményeit és cselekedeteit a jövőben. Mindenkinek joga van eldönteni kire fog hallgatni.
6. Képes a pióca megmenteni az emberi életet is?
Népi értelmezéssel az élet megmentéséről bezsélünk, ami a megőrzésével is kapcsolatos, tehát megakadályozza a fizikai halált. Még a 20. század 60.-as éveiben a gyorsmentők a Szovjetúnióban orvosi piócákat vittek ki a helyszínre. Több eset van leírva a történelemben, amikor épp a piócáknak köszönhetően sikerült megmenteni az emberi életet, például az infarktusos betegeknél.
A piócáról tudjuk, hogy alkalmazás után, vagyis amikor a pióca ráharap és issza a páciens vérét, néhány bizonyított folyamat történik, amelyek által több folyamatot befolyásolhatunk az emberi szervezetben.
Vérveszteség esetén csökken a terhelés az emberi szívre, ugyanakkor változik a viszkozitás – a vér áteresztőképessége, és a pióca olyan anyagokat enged az emberi testbe, amelyek nem csak higítják a vért, hanem feloldják a vérrögöket és megakadályozzák a véralvadást is. A pióca leválása után az emberi testről egy seb marad, amelyből azután vér folyhat, amivel még csökken a vér viszkozitása és a szívre való terhelés. Az ilyen vérzés néhány esetben akár 24 órán át is tarthat a pióca leválása után. Azzal, hogy a testből elveszik a vérplazma, a vörös és a fehér vérsejtek, a véráramba szinte azonnal befolyik a sejtközti környezetben lévő folyadék, ami helyettesíti az elvesztett plazmát és a szerveze fokozatosan létrehozza a szükséges, új vörös és fehér vérsejteket. A vér viszkozitásának megváltozásával számos folyamat megváltozik a szervezetben, például a vérnyomás.
Nevetségesnek tartja? A szükséges és hiányos egészségügyi ellátás esetén a piócát nem tudja semmivel helyettesíteni, még nevetéssel sem. Ez csak egy költői megjegyzés. J
Az előző fejezetben a maximálisan stabil központi terápiás hatást írtunk le, ami a könnyebb vagy a krónikus betegségekre alkalmas, és amelynél rendszeresen egy piócával dolgozunk. Akut vagy életveszélyes helyzetekben több piócát alkalmazunk egyszerre. Például szívroham esetén 5-9 piócát alkalmazhatunk a szív területén, (3 pióca a szegycsont feletti mélyedésbe, 3 pióca körülbelül a mellkas közepére és 3 pióca a plexus solaris területére, a segycsont alá), miközben egyszerre alkalmazhatjuk mindet, takarjuk le őket pohárral, hogy ne meneküljenek el, amíg nem harapnak rá a bőrre (mellkason alkalmazzuk, mert a páciens tovább fog feküdni, hogy a seb jól gyógyuljon és könnyen átkötözhető legyen). Akut vagy infarktus utáni esetekben 3 piócát alkalmazhatunk, először minden nap, aztán minden másnap ugyanazon a területen. Ha a helyzet engedi, bevonjuk a végbelet is. Amikor a páciens stabilizálódik, minden nap alkalmazhatunk egy piócát, mint ahogy már a fentiekben is leírtam.
A múltban több eset volt leírva, mikor a kis vérzéssel elállították a nagy vérzést. Például az intenzív orrvérzésnél vagy a végtagok amputálásánál néhány piócát (4 – 5) alkalmaztak a végbélre és a nagy vérzés elállt. Ez a jelenség még nincs leírva, de feltételezhető, hogy épp a végbél közvetlen kapcsolata a szívhez rejti a választ erre a kérdésre.
Néhány páciensnél 10 – 20 piócát is használhatunk, és néhány esetben akár többet is. De ez egy olyan fejezet, amit itt nem fogunk részletesen megvitatni. Szükség esetén induljon ki abból, hogy a páciensek nagy részénél egy apellációnál 12 piócát biztonságos használni.
Felül két módszer van leírva, amelyek a teljes emberi szervezetre hatnak. Az egyiket gyógyszerként használjuk, amelynek minimális terhelése van a szervezetre, és a másikat készleti módszerként használunk, melynek gyors és intenzív hatása van az emberi szervezet belső területére.
A sebek gyógyítása
A sebek minden embernél máshogy gyógyulnak. Általánosságban mondhatjuk azt, hogy a végbélen a seb azonnal begyógyul (12 óra és a var eltűnik), a bőr felületén kicsit tovább tovább tart (24 óra és a var körülbelül 5 napig gyógyul). A seb gyógyulása a piócák méretétől függ, minél kisebb a pióca, annál gyorsabb a gyógyulás. A piócák után, amelyek súlya 1 grammig van, semmi nyomok nem maradnak. A nagyobb piócáknál néhány helyen kis bőralatti borsó maradhat és megváltozhat a bőr pigmentációja.
A pióca bakteriális mikroflórája és reakciók a pióca felhelyzésére
A piócák élő szervezetek és különböző baktériumokat tartalmaznak, amelyek az emberi szervezetre nem veszélyesek abban az esetben, ha az immunrendszer többé-kevésbé rendben működik.. A legrosszabb esetben duzzanat, láz, viszketés vagy pigmentáció változás alakulhat ki. Ez az immunrendszer reakciója az idegen anyagokra és az emberek ezt gyakran összekeverik a piócákra való allergiával. Minden ilyen reakció néhány napon belül elmúlik. Több millió pióca alkalmazás történelme szerte a világban bizonyítja, hogy a használatuk biztonságos.
Amikor a pióca ráharap a bőrre, megsérti a bőr vagy a nyálkahártya felületét. Ekkor kezdi az emberi szervezetbe kiengedni a nyálát, amelyek az emberi szervezet számára idegen anyagok. A nem specifikus immunrendszer azonnal reagál és immun láncreakciót indít el. Azonban fokozatosan specifikus immunrendszert hoz létre és a páciens úgymond adaptálódik a piócákra, ez egy hasonló elven működik, mint az oltás tehát nem fognak reakciók kialakulni a pióca felhelyezésekor. Azonban, ha a piócán új típusú baktérium jelenik meg, a reakció ideiglenesen újra kialakulhat. Azok az emberek, akik rendszeresen használják a piócákat, idővel megszokják a legtöbb baktériumot. A végbélre és az állkapocs szögre való alkalmazásnál gyakran néhány alkalmazás után megnövekedhetnek a nyirokcsomók, ami fájdalmas is lehet. A megnövekedés pár nap után elmúlik.
7. Néhány dondolat a végére
Térjünk vissza az életmentéshez. Amikor ezeket a sorokat írom, tudomásul veszem, hogy minden erőfeszítés csak azokon az embereken segíthet, akik meglátják e munka lényegét és e tudás értelmét. Tudomásul veszem, hogy az egyetlen, amit kínálni tudunk a hirudoterápián belül, az pár válasz a banális kérdésekre, amelyek viszont a nehéz időkben segíthetnek az egészség fenntartásában, vagy akár az élet meghosszabításában. Ha minden ember a környezetében segít másokon, van esély arra, hogy a dolgok jobbra fordulnak.
De az, amit valóban megszeretnék Önökkel osztani, az a Allatra könyv, melyet Anastasie Novych írónő írt, és ezt mindenkinek ajánlom elolvasni. Olyan ismeretek vannak benne leírva, amelyeket az emberek azért kaptak, hogy átvészeljék a nehéz időket, amelyek hamarosan bekövetkeznek. Azt hiszem egy valami biztos. Az emberiség csak akkor marad életben, ha egyesül a megértésben és a szeretetben.
A hirudoterápia, hasonlóan mint az ember élete, a mai világban sokkal nagyobb potenciállal rendelkezik, mint ahogy azt gondolnánk. Szomorú, hogy tűznek kell potyognia az égből és rengenie kell a földnek ahhoz, hogy az ember elgondolkodjon és kinyissa a szemét.
Hol és mit lehet tanulni a modern hirudoterápiában (fő pontok):
Konstantin Vasilievič Sukhov: a közepes mennyiségű pióca használata, a hirudoterápia történelme, a teljes hirudoterápia, a felhelyezések központ helyei, a páciensekkel való munka, különböző patológiák kezelése.
Albert Ivanovič Krašeniuk professzor: a hirudoterápia tudományos megközelítése, kis mennyiségű pióca hosszútávú használata, végbéllel való dolgozás, biokémiai alkalmazkodás a piócákra, szisztematikus kezelési módszer a piócákkal, és egyéb munkái.
Lidia Antonovna Kuplevska: nagy mennyiségű pióca használata, reakciók figyelése a felhelyezésnél, teljes hirudoterápia, részletesen elemzi az emberi szervezet teljes rendszerének összes fő patológiáját, táplálkozási és ivási szokások módosítása a terápia alatt, és a nemzeti orvostudomány tisztító módszerei.
A hirudoterápiás szakemberek társulata Szlovákiában: http://uop.sk/, orvosi piócák tenyésztése, teljes hirudoterápia, különböző gyógymódszerek és eljárások összegzése, a piócákkal való kezelés alapelvei, a piócák használata a háztartásban és a községekben.
Mindenki a fent említett hirudoterápiás szakember közül egy egység nagy részét ismeri.
Hovoriť o zdraví bez toho, aby sme spomenuli lásku je podobné ako dať človeku liek od bolesti, miesto toho aby lekár riešil príčinu.
Rád by som Vám odporučil prečítať si knihu Allatra od Anastasie Novych.
Je tam veľa zaujímavých informácií, ale aj životne dôležitých, ako napríklad informácia o tom, ako v sebe pestovať vnútornú lásku, ako rozvíjať vnútorný dialóg medzi osobnosťou a dušou človeka.
Allatra nevyvracia žiadnu vieru, len dopĺňa o to, čo hľadá každý z nás. Učí ako rozvíjať hlboké city, cez ktoré prúdi láska, učí ako porozumieť bohu, jediným vnútorným jazykom. Veď aj štastie je cit.